Mester Betti: Álmok

Sokak szájából hallható, ahogyan a mai rohanó világra panaszkodnak. Mindenkinek céljai, álmai, elképzelései vannak, amelyeket meg akar valósítani. Csakis a kitűzött célok lebegnek az ember szemei előtt, annyira rágörcsöl arra, hogy elérje, amit akar, hogy ne hagyja, hogy bármi is az útját állja, hogy észre sem veszi, mennyi minden mellett megy el nap, mint nap. Rá lehetne ezt fogni a mai világ életstílusára is, s valóban, valamilyen szinten befolyással van rá, de amennyiben az ember észre akar venni bizonyos dolgokat, akkor az, hogy az élete csak rohanásból áll, nem lehet kifogás. A nappalok be vannak tervezve, minden percünk be van osztva, hol kell lennünk, mit kell tennünk, ide sietünk, oda sietünk, s a nap végén csak a teljes kimerültséget érezzük, s visszagondolván nem tudjuk eldönteni, vajon iszonyatosan lassan telt el az idő, vagy elrepült, tovaszállt észrevétlenül.

Ha eltöprengünk azon, hogy mi minden is történt velünk, csupán a múlt hét folyamán, egyszerre jön az az érzés, hogy „semmi különös”, „ugyanaz, mint eddig”, „semmi említésre méltó”, de ha igazán nekiállunk elmesélni a hetünket hétfőtől vasárnapig, igenis olyan dolgok jutnak eszünkbe, olyan pontos részletességgel tudjuk feleleveníteni a legapróbb morzsákat is, mely szinte már rémisztő. Hiába érezzük úgy először, hogy lényeges dolgok nem történtek, érzékszerveink igenis reagáltak a környezetünkre, elraktározták a beszerzett információkat, s egészen addig nem is tudatták velünk, míg mi szánt szándékkal, szinte erőszakosan elő nem hívtuk azokat. A nap tovaszáll, eltűnik, hiába érezzük úgy, hogy a jövő még messze van, hogy a mára kell koncentrálni, erre nincs is lehetőségünk. Mégis hogyan? Mikor tegnap még hétfő volt, ma meg már a következő péntek?! Hová lett az az idő? Egyáltalán arra használtuk azt, amire szerettük volna, amire elterveztük, amire szükség lett volna? Vajon hányan vagyunk, akik, ha megtehetnénk, a nap egy adott pillanatában megnyomnánk a piros gombot, szüneteltetvén az egész rendszert, megállítván az időt, s kiélveznénk a nyugalmat, a zsongás hiányát, a csöndet? Milyen jó volna néha csak leülni a legnagyobb békességben, kinézni az ablakon, elveszni a gondolataink kusza s mégis számunkra teljességgel érthető fergetegeiben, elmélázni komoly és jelentéktelen, mihaszna dolgokról. Nem azon agyalni, azt tervezni, magunkat emlékeztetni, hogy mi minden más teendőnk is volna arra az adott napra.

Ilyen érzés lehet a gyermekeknek. Sokszor fordulhat meg a fejünkben, hogy milyen jó is volt gondtalan, nyugodt, boldog gyermeknek lenni. Nem kellett gondolni a holnapra, nem terheltek minket kötelezettségek, sem felelősségek, csupán a pillanatnak, az adott játékoknak éltünk. Természetesen egy felnőtt nem gondolkodhat úgy, mint egy gyerek, hisz éppen ez teszi őt különbözővé a gyermektől. Az érett ember nem vághat sutba mindent, nem dönthet úgy, hogy elege van, hogy kiszáll, neki ez már nem kell, oldja meg valaki más az ő problémáit.

Mily igazak Esterházy Péter szavai: “se nap, se méla hold, se vacogó csillag, se rohanó, tarjagos felleg“. Már semmink sincs ma. Ugyan láthatjuk őket, ott vannak, ahol rendeltetésük szerint lenniük kell, mégis, nincsenek jelen az életünkben. A nappalok köddé válnak egy pillanat alatt, az éjszakai égbolt, a hold és a csillagok is ugyanoly gyönyörűséges fénnyel árasztják el az éj sötétjét, ugyanúgy szemet kápráztatóak, mint évszázadokkal ezelőtt, ugyanúgy nem változtatták a helyüket, mégsem látjuk őket. Nézzük, ha épp kint járunk, de nem látjuk. Belegondolván Esterházy szavaiba, ráébredvén a mögötte rejlő igazságokra, hirtelen erőteljes vágy kerít hatalmába, hogy kilépjek kényelmes, meleg, biztonságot nyújtó otthonom légköréből, részévé válni az éjszakának, kiülni az égbolt alá, s csak merengeni, mint a méla hold.

A hold, mint állandó tényező, melyet nap, mint nap láthatunk, mindig is megmozgatta az emberek fantáziáját, nagyon sok féle történethez kötötték – legyen az vallás, mítosz vagy azok felhasználása a mai fantasy irodalomban. A görög mitológiában a Holdat Szeléné istennő testesítette meg, testvére pedig Héliosz, a Nap istene volt. Amikor testvérekről beszélünk, ösztönösen arra következtetünk, hogy a két személy hasonlít egymásra, osztoznak valamilyen közös tulajdonságban, szoros kapcsolatban állnak egymással, viszont egymás ellentétei is egyben. Egyfajta versenyben állnak egymással, a nap próbálja elnyomni a holdat, s többségében időbeli szempontból nyer is, hisz több ideig van ő a porondon, de mégis, míg a nap az életünk pörgős, zűrös, zajos szakaszának része, addig a hold az éjszaka nyugalmat adó hangulatának és jelenségének szerves része. A Hold a szépséget és a fényt jelképezi, az utat mutatja a sötétben – segít visszatalálni az ember igazi személyiségéhez, elmélázásra, elmélyülésre serkenti a figyelő embert. Az emberek estére nyugszanak le, hagynak fel a nappal rájuk nehezedő terhek cipelésével, kiszabadulnak a beszorított térből, elmennek szórakozni, kikapcsolódni, ilyenkor jut idejük és lehetőségük észrevenni azt, ami körülveszi őket – megtalálják a fényt a sötétben. A legmélyebben szántó gondolatok is leginkább a sötétségben születnek. Érdekes, hogy a gyerekek többsége fél a sötétben, tudatalatti rettegésük testet ölt, nem érzik biztonságban magukat, a sötétséget a veszéllyel azonosítják. Míg felnőttként a sötétség szinte már a nyugalommal válik eggyé. Hirtelen nem is tudnék jobb dolgot elképzelni, mint kiülni, feltekinteni a csillagos égre, s az agyamat kikapcsolni, csupán elmémnek hagyván helyet, mely arra vihet, amerre épp kedve tartja.

Felmerülhet a kérdés, hogy a csillagok mégis hogyan kerülnek a képbe. Egyes hiedelmek szerint a csillagok az álmokat, a reményt, a lehetőségeket jelképezik. Lehetnek útmutatók is, nem csupán maguk az álmok, hanem az út, amelyen eljuthatunk hozzájuk – gondoljunk a kalauzcsillagokra, legfőképp az Esthajnalcsillagra. A tájékozódásban segíti az embereket, irányt mutat, segítséget nyújt, ugyanúgy, ahogyan a hold is, hisz az Esthajnalcsillag a legfényesebb égitest a hold után. Így, ahogyan a hold az embert segítheti, hogy önmagára leljen, a csillag vezetheti a helyes út kiválasztásában és az álmok követésében. De vajon a csillagok miért vacognak? Talán fényük, erőteljes ragyogásuk tűnhet vacogásnak, remegésnek? Lehetséges, hogy nemcsak féltjük az álmainkat, hanem bizonyos értelemben félünk is tőlük – hogy valóban azt szeretnénk-e, vajon megvalósíthatóak-e, képesek vagyunk-e arra, hogy elérjük, megérdemeljük-e egyáltalán?!

S jön a rohanó, tarjagos, göcsörtös felleg – ez lehet az életünk is. Hisz nemcsak, hogy úgy forog, mint egy felhúzott pörgettyű, hanem tele is van akadályokkal, bukkanókkal, „bibircsókokkal”, amelyek csak arra jók, hogy megnehezítsék az életünket. A nehézségek ugyan kellemetlen részvevői és tényezői az életünknek, mégis elengedhetetlenek, hisz pontosan a nehéz, kétségbeejtő esetekben mérettetik meg igazán az ember. Olyankor derül ki, hogy mennyit is ér, mire képes, miben kell még erősödnie – igazi személyiségformáló. A leghíresebb emberek, a legnagyobb elmék, a legtiszteletreméltóbb, példaértékű életet felmutató emberek életében is jelent voltak a nehéz időszakok. A sikert mindig kudarc előzi meg, nem is egy! Ugyan honnan meríti a költő versei, költeményei mélységét, ha nem saját tapasztalatból? Miféle jelleme lehet annak az embernek, akit egész életében kíméltek, akinek nem kellett megküzdenie semmiért, mert megkapta anélkül is, aki még soha, egyszer sem bukott el, így azt sem tanulván meg, hogyan kell felállni? Az ilyen ember nem tudja mit jelent az „igazi” élet – pofonok, csalódások, orra bukások sorozata.

Esterházy gyönyörűen fogalmazta hát meg, hogy mennyi mindennek nem vagyunk birtokában. Természetesen mindenki máshogyan látja és érzékeli a világot, így ő minden bizonnyal mást próbált kifejezni szavaival, mint amit bárki más értelmezni vélhet. De egy biztos: arról beszél, hogy sem a napjaink, sem az éjszakáink, sem az álmaink, a körülöttünk lévő szépségek és csodák, sem pedig maga az életünk nincs sehol sem. És mily igaz! Hisz jelen vannak, de nem nálunk vannak, nem tartjuk a kezünkben, nem irányíthatjuk, ott vannak, de még sincsenek. Megéri egyáltalán szenvedni velük, értük?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s