Lukács Krisztina: ,,se nap, se méla hold, se vacogó csillagok, se rohanó, tarjagos felleg” ( Eszterházy Péter: Függő)

Ez a mese egy lányról szól. Egy naív lánykor, aki hitt a mesékben és magában. Elhitte, hogy ha valamit nagyon akar, azt ezzel az akarással, befektetett idővel és tanulással el is érheti.

Egy lányról, aki álmokat szőtt a jövőjéről, ahol az lehet ami kislányként szeretett volna lenni és azzal foglalkozhatott volna, amit a világon a legjobban szeret.

Amiben a szülei támogatták, és mindenkinek eldicsekedtek lányok tehetségéről.

Kislány korában, ez a lány, nevezzük el, hiszen mindenkinek van neve, mert ha nem lenne, nem tudnánk elképzelni, nem tűnne igaznak, távoli lenne, akiben nem lehet hinni és így történetem is csak olyan gyermekmese lenne, amit lefekvés előtt olvasunk a gyerekeknek. De mi ezt nem szeretnénk, szeretnénk, ha lány története bizonyíték lenne arra, hogy az Isten nem mindig arra vezet minket, amerre mi legjobban vágyakozunk. Érdemes elolvasni, bár nem tartalmaz sablonos sorokat a sorsról és az önmegvalósításról, és egy jól megírt bestseller sorát sem tartalmazza elgondolkodtatásképpen és lehet nem éppen a legérdekesebb sztori, de egy igaz történet, és az ilyen felborzolja a szőrt az ember hátán.

Szóval, legyen a lány neve Janka. Janka kislánykorában kezébe kapott egy könyvet. Tele volt képekkel. De, ezek a képek nem valami szép pillangókat, vagy csodás palotákat vagy hercegnőket ábrázoltak hercegükkel, hanem karóba húzott emberekről, fura ruhákba öltözött férfiakról, lóháton utazó nőkről és gyerekekről. Ez a könyv egy történelmi könyv volt, megspékelve szépen elkészített ábrákkal, amin jól kivehető volt minden egyes vércsepp, amely végigfolyt a karón, ők pedig holtan vagy félholtan meztelenül ott vesztegeltek.

Jankában, bár lehet furán hangzik, ez a kép örökre megmaradt. Még felnőtt korában is pontosan le tudta írni. Nem váltott ki benne borzalmat. Egy dolog érdekelte csupán a képpel kapcsolatban. Mivel érdemelték ki ezt ezek az emberek? Mi vezetett szörnyű halálukhoz? Kinek a műve ez?

Aztán egy ideig nem látta a könyvet. Ezek a kérdések elcsitultak benne. Nem merültek fel benne megint.

Ám később egy enciklopédiát kapott, amiben szintén voltak hasonló képek és hasonló témák. Egyiptomi istenek, spanyol hódítók és amerikai elnökök. Minden egy dolog volt közös, semmi más.

Mind a világ történelméhez tartozik, és mind érdekelte Jankát.

Elolvasta ezt a könyvet, majd vett egy másikat és azt is elolvasta. Majd vett egy harmadikat. Ahogy nőtt a tudása, és a könyvtára, úgy nőtt a tudásvágya is, amit csillapítania kellett.

Aztán elérkezett az általános iskola ötödik osztálya, ahol már intézményes keretek között, profiktól hallhatott ezekből a történetekből. Tudását pedig tesztek formájában is ellenőrizték. Egy dolog az órák és a tesztek során jól kitűnt. Mégpedig az, hogy ő ebben jó, ezt szereti és érti is. Hiszen történelemből nem lehet megtanulni néhány dátumot és azt állítani, hogy tudjuk, azt érteni kell és meg kell tanulni átélni.

Ez így folyt középiskoláig.  Ahol remek tanárok vették körül, akik még jobban elültették benne a tudásvágyat. Felismerték tehetségét, és bíztatták abbéli vágyát, hogy majd később aktívan foglalkozzon a témával. Tovább olvasott, filmeket nézett és tanult.

Eljött a negyedik év, a pályaválasztás. Az egyik legfontosabb döntés előtt állt. Csak nagyot álmodott, vagy tenni is mer értük.

Janka azt választotta, hogy megteszi azt, ami tőle telik, hogy álmai ne csak álmok maradjanak. Elkezdett készülődni az érettségire, minél jobb eredményt szeretett volna elérni.

Mivel szűkös az idő és nem áll módunkban elmesélni minden egyes percét az érettséginek, de annyit elárulhatunk, hogy kicsit meginogott az önbizalma a történelemtudásával kapcsolatba. A kérdések kissé nehezek, és nem igen vonatkozott a történelemre.

A lényeg a lényeg, hogy mégis sikerült, ez pedig felvitte az életkedvet és az önbizalmat egyaránt.

Előre megtervezte, milyen lesz az egyetemi élet. Kivel és hol fog lakni? A tanárok biztos nagyon szigorúak, viszont mindenben segítenek a csoporttársak, a barátok és a szülők.

A lakásba való költözés simán ment, első estéjét a városban sétával töltötte, meg szerette volna ismerni még jobban és szerette volna megtekinteni épületeit és  megtudni, hol vannak a jobb éttermek és gyorskifőzdék, hiszen az ember gyorsan megéhezik és az egyetemistáknak nincs mindig idejük főzni, bár legtöbbször inkább nem akarnak.

A város szép volt, elnyerte tetszését.

Másnap, megkezdődött, belepottyant az egyetemista életbe. Már nem volt visszaút. Nem lehet mit tenni. Tanulni és okosodni kell.

A tanárok és a csoprotársak az első héten belopták magukat a szívébe. Az egyetem könyvtárát pedig egyenesen imádta, a rengeteg könyvvel és a direkt csak történelemmel kapcsolatos könyvek számára létrehozott emelettel.

Történész hallgatóként rengeteg időt töltött ott tanulmányok olvasásával, ahogy rengetek könyvet haza is vitt.

Mindez nem számított, hiszen azokról a dolgokról hallgatott órát, amikről mindig szeretettt volna többet tudni. A tanárok pedig mind azon voltak, hogy minél többet megtudjon az érdekelt témáról.

Sokszor voltak nehézségek. Megijedt a sok olvasnivalótól és azoktól a történetektől, amiket a tanárokról és a vizsgákról hallott. Minden tanár rendkívül szigorú, nehéz a vizsga és nagyon kevesen teszik le.

Ő megpróbálkozott. Az első négyes, második négyes, harmadik ötös, negyedik ötös, ötödik hárman, de nem csüggedt, megvan, és ez a lényeg.

Utolsó előtti. Pittyeg a  telefonja. Üzenete jött a lányoktól. A tanárnő nehéz eset, nagyon keveseket enged át és azokat is akkor, ha az ajánlott irodalmat és Caesar és Cato életrajzát kívülről fujja.

Janka megijedt. A fürdőszobába zárkózott és csak sírt. Sírt, mert álmai úgy tűntek véget érnek, igen korán.

Ez nem lehet, hiszen minden egyes órán ott volt. Minden egyes órán jegyzetelt. A legtöbb feladott olvasmányt elolvasta, nem igaz, hogy nem lesz elég egy ketteshez.

Körbekérdezte, a túlélőket. A tanárnő nagyon szigorú, nehéz a vizsga.    Az, hogy szóbeli, még nehezítette a dolgot. Lámpalázás és szégyenlős volt. Gyerekkora óta, akárhány fellépésen is részt vett, ezt nem tudta leküzdeni.

Szüksége van valakire, szüksége van alkoholra, szüksége van zsebkendőre, fagyira és még több zsebkendőre.

Szüksége van a szüleire.

Otthon sír, kétségbe van esve. De tanul.

Másnap bemegy az egyetemre. A tanár felteszi a kérdést. Leírja. Elmondja róla, amit tud. A tanárnő azt mondja hármas. Janka megnyugodott. Meg van ez is…

DE….

Van még valami. Egy érzés. Nem tudja mi az. Nem akar vissza menni. Fél az épülettől, fél a jól ismert tanároktól. Fél a várostól.

Félt a könyvtártól, amit úgy szeretett.

Félt attól, hogy nem tudja befejezni. Félt, hogy csalódást okoz a többieknek. Félt és sírt.

Éjszaka, elalvás előtt, otthon, a barátoknak. Sírt az órán.

Ez így nem mehet tovább. Vagy kényszeríti magát, hogy bemenjen és teljes emberi roncsot csinál magából, vagy… Ez volt a legnehezebb döntés egész életében.

Felhívta édesapját zokogva, az apja alig értette… Otthagyja, otthagyja a sulit és az álmait, hogy történelemtanár lesz.

Otthagyja Kolumbuszt, Rámszesz fáraót, Akhilleuszt Trójával együtt, Mohácsot és a többit.

Otthagyja. Hazamegy.

Hazament.

Mi lesz most. Gimnáziumot fejezett, nincs diploma, nincs munka, nincs pénzt, nincs család.

Nincs család.

Mi legyen most. Még bolti kiszolgálónak sem vennék fel.

Mit tegyen? Kihez forduljon.

Mit csináljon. Semmiben nem jó, semmit nem tud a közelben befejezni.

Két emberhez tud fordulni. Akikhez mindig is tudott. Ez az apja és az anyja.

Könnycseppel a szemükben hallgatták végig, nem tudták, hogyan segítsenek rajta, de vígsztalták, hogy ők itt vannak neki, szeretik őt és együtt kitalálnak valamit.

Együtt összedugják a fejüket és együtt kigondolnak valamit.

Nem dől össze a világ.

Egy ötlet már meg is fogalmazódott. Hiszen olyan jól megérti magát a gyerekekkel, szeretik őt. Türelme van hozzájuk. Próbálkozzon meg avval.

Önbecsülésének és önbizalmának néhány darabját visszaszerezve felvételizett az egyetemre. Sokat készült erre a tesztre. Igyekezett jól megírni.

Sikerült neki. Az első év gyorsan elszállt, bár még mindig sokat gondolt régi álmára. Most arról álmodozott, hogy majd egyszer mégis befejezi álmai szakát.

Eljött a május és eljött a gyakorlat az óvodákban. Egy hét, csak a gyerekekkel, tanárok nélkül, csak az óvónéni, a gyerekek és ő.

Élvezte azt a hetet, élvezte a gyerekek közelségét. A gyerekek is örültek neki. Szerették, gyorsan megbarátkoztak vele. Folyton vele akartak lenni, tőle kértek segítséget. Fontosnak érezte magát. Ismét azt érezte, hogy jó valamiben és jó valamire. Nem teljesen selejtes.

Nem marad szülei nyakán hatvan éves koráig. Lehet még jövője. Bár nem olyan, amilyet eltervezett, de egy jövő, amiben még lehet fontos. Lehet belőle valaki.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s