Muzslai Beáta: ÁTÉLTEM! ÁTÉLTED?

Nehéz, néha hosszú folyamat, amely teljesen megrázza azokat, akik ezt átélik. Fájdalmas, hullámvölgyes, marcangoló.

Manapság ez már egyfajta divat lesz, vagyis nagyon úgy néz ki. Vagy nem is divat, hanem inkább már ez is egyfajta társadalmi norma.

Nagyon mélyen ható, amikor az ember szembesül ezzel a ténnyel, hogy vele is megtörténhet és meg is történik. Egyszer csak a rémálomban ébred és próbálja valahogy felfogni, hogy hogyan is jutattak el idáig.

Számomra ez igen megkeserítette az életem, már a legelejétől. Mikor szembesítenek vele, hogy nekik együtt már tovább nem megy. Ott a világ egy pillanat alatt tört darabjaira, akkor is ha már érezni lehet. Nehéz volt felfogni, hogy sokszor ez tűnik a legjobb megoldásnak. Mert igaz minden tárgyra, ami nem jó, nem működik ki kell dobni, az fel sem merül, hogy esetleg meg is lehetne javítani. Igaz nem lenne olyan, mint volt újkorában, de még így is működne nagyon sokáig. De nem, az ember, mint a tárgyaktól úgy a kapcsolataitól is nagyon könnyen megválik, ha már „nem jó”. Valahogy kiveszett belőlük az akarás, megpróbálás a helyrehozására. Rohanó világban élük, nem érünk rá ilyesmikkel foglalkozni, hogy megjavítani bármit is. Ennek pedig mi lesz a következménye, az akkor nem lényeges. Hiszen meddig tart újat venni, csak ez egy kapcsolatra nem mondható. Egy kapcsolatot nem lehet szó szerint megvenni, vagyis ma már az sem lehetetlen. Olyan világban élünk amikor már lassan semmi sem lesz lehetetlen. Határ a csillagos ég.

Hogyan is írja le az ember, ami annyira fáj és bosszantja, hogy inkább, ha tehetné örökre egy ládába zárná és kilőné az űrbe és csak nézné ahogyan a tarjagos fellegek között elvész és tudja onnan többé sose térne vissza. Mikor szembesül a szétszakadással, az elválással, ami nem holnapig vagy talán csak egy hétig fog tartani. Ilyenkor eleinte nehéz a szavakat megtalálni, de mindig könnyebb a fájdalomról írni, mint a boldogságról, a fájdalom mélyebb sebeket hagy.

Bekövetkezik a „katasztrófa” megtörténik a válás egy család szétszakadása. Egy pillanatig megrázkódunk a hallatán, majd ha mi se történt volna tovább haladunk. Ma már ezt egy teljesen hétköznapi dologként, fogalomként érzékeljük. Ez egy kívülállónak ennyiből áll, de aki a közvetlen elszenvedője másképpen éli át.  Hosszú csaták, vívódások, át nem aludt éjszakák sorozata ez.

Ez a helyzet az embert, legyen akármilyen erős leküldi a padlóra. Csaták, vívódások mennek végben önmagában és a partnerében, gyerekeiben. Egy véget nem érő ördögi kör veszi kezdetét. De már a válást megelőző időszak is teli van konfliktussal, vívódásokkal. Akkor még senki sem hiszi, hogy ilyen mértékig el fog fajulni a helyzet. Viszont ahol nap mint nap jelen vannak a veszekedések, féltékenykedések ott egy s utóbb ez a vég következik be. Köztudott, hogy a féltékenység a legrosszabb dolog, ami megmérgezheti és tönkreteszi a kapcsolatokat. A féltékenység mindenkinél jelen van , ez egy természet folyamat ha szeretünk valakit, de ez is csak  mind addig még nem csap álladó nyomozgatásba, másik fél ellenőrizgetésbe. Ilyenkor sokan nem tudják, hogy már rég átlépték azt a bizonyos határt és már szinte beteges, amit véghezvisznek. Ez indítja meg a lavinát, amelyen nehéz vissza feljutni a felszínre.

Mikor egy családban történik a válás ott a gyermekek a fő áldozatok, ha ezt a szülők nem is így gondolják, vagy bele se gondolnak. Gyermekként megélni, szörnyű, hihetetlen, felfoghatatlan. Önvádaskodás, harag a szülők felé vagy csak annak az érzése mintha ők is mindezt miattad csináltak, irgalmatlanul felőrlő érzés. Látni a szülők szenvedését, veszekedését, majd jön az önvád ami csak még jobban és jobban a mélybe húz. Azokra a pillanatokra a legjobb megfogalmazás „se nap, se méla hold, se vacogó csillag, se tarjagos felleg”( Eszterházy Péter: Függő). Ezeken a napokon minden kilátástalannak látszik. Semmi sem segít a fájdalom, sértettség ellen.

Persze bizonyos idő elteltével mindig könnyebb és könnyebb, szinte úgy is lehet mondani megerősödik tőle az ember. Évek múltán meg már átlátja a helyzetet és próbál esetleg okulni, hogy ha odajut, akkor ő talán majd másképpen fogja a dolgokat csinálni.

Csak erre sajnos nincs „garancia”, hogy ha majd mondjuk, én egyszer oda jutok, hogy ilyen komoly kapcsolatom legyen és abból házasság lesz, akkor nálunk nem fog fellépni egy ehhez hasonló helyzet. Hiszen az elején mindig minden mesébe illő, és csak utána mikor lehull a rózsaszín köd akkor jelentkeznek a konfliktusok, nézeteltérések. Előre nem lehet megjósolni, hogy be fog- e következni, ha igen akkor mikor. Mindenesetre a válás legyen az idős, fiatal, gyerek vagy szülő megterhelő.

Láttam szüleim is, hogy mi mindenen mentek keresztül, majd a válást is, hogy milyen érzelmeket, indulatokat hozott felszínre, addig szinte azt az oldalukat sose láttam. Mintha a saját szüleim tizenkét év után ismeretlenek lennének. De bennem is kavarogtak hónapokon keresztül a érzelmek. Azt a fájdalmat, azt az érzelmi harcot ami bennem lejátszódott nem  kívánom senkinek. Pedig igen sokan a környezetemben ezzel szembeszülnek,így én mint átélt személy tudok nekik segíteni.  Az mellett pedig kívülállók mutogatását, pletykáját is el kellett viselnem. Mert én úgy döntöttem, hogy édesapámmal maradok, kinek mi köze hozzá. Mégis sokáig fő csámcsogni való voltam és természetesen a szüleim is. Még mái napig találkozok megvető tekintetekkel, de már fel sem figyelek rájuk, hiszen magukat minősítik ezzel.

Hogy milyen sok ideig tartott már pontosan nem tudom, mire feldolgoztam a helyzetet és az sem könnyítette meg, hogy elkerültem középiskolában és akkor már teljesen magamra lettem utalva. Akkor már tényleg egyik szülőm se állt a hátam mögött na mint nap. Akkor kezdődött meg nálam a teljes leválás folyamata, akkorra teljesen önállósodtam. Bevallom néha hiányzik az, hogy megtegyenek nekem bármilyen kis apróságot, de most már ezt koromból kiindulva nem is várhatom el.

A  válásról nagyon keveset beszéltünk, szinte nem is akartuk szaggatni a sebeket így nem boncolgattuk a témát. Pedig véleményem szerint igen is le kell ülni a gyermekkel legyen az bármennyire is „felnőtt”, vagy bármennyire nem is látszik meg rajta, hogy bizony őt is megrázta a dolog. Mert csak így lehet egészségesen feldolgozni és talán nem lennének utána szakadások szülő és gyermek között. Persze nem kell erőltetni, hanem mikor a gyermek iis és a szülő is úgy érzik akkor átbeszélni. Illetve a gyermeknek mindkét szülőét érdemes meghallgatnia, hogy esetleg teljesebb képet kapjon, vagy ne vádolja egyiküket sem és legfőképpen önmagát ne vádolja.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s