Buzás Brigitta: “se nap, se méla hold, se vacogó csillag, se rohanó, tarjagos felleg” (Esterházy Péter: Függő)

A fájdalom egyfajta adomány, mely segít a világ és az élet érzékelésében. Se a nap, se a hold, se az égen ragyogó csillagok nem tudnak olyan boldogságot adni, mely elfeledteti velünk. Mindig itt van bennünk, az emberekben. Néha felerősödik, van, hogy lecsillapodik, de teljesen soha el nem múlik. Számtalan fájdalommal bírkózunk meg nap, mint nap, mi, parányi emberek, kik azt sem tudják, miért születtünk ide. Mégis itt vagyunk, és szenvedünk, sírunk, könyörgünk, imádkozunk. Születésünk kezdetekor csak porszemnyi fájdalommal szembesülünk. Van, amelyre már nem is emlékezünk, esetleg csak azokra a pillanatokra, amikor elestünk, és megütöttük a puha kis sérülékeny térdünk. Amikor még a levert térdkalács volt a legnagyobb fájdalmunk az életben, ezt sem feledjük el teljesen. Amikor még a legnagyobb csalódás akkor ért, ha nem vették meg azt, amire abban a pillanatban a legjobban vágytunk, és nem gondoltak arra, hogy a gyermeki szív is sérülhet. Igaz, hogy ma már nevetve gondolunk vissza ezekre a pillanatokra, és azt gondoljuk, hogy: „Jaaj, milyen mohók is voltunk!” Mohók voltunk, és boldogok.

Az anyai szeretet volt a hazatérés érzése, a tárt karokkal várás volt a legbiztosabb pont. Minden csillogás, ami a boldogságot tükrözte megvolt abban a két pár gyermeki szemben.

Szabadok voltunk. Ma már nem vagyunk azok. Iskolába járunk, dolgozunk, gyerekeket nevelünk, és még sorolhatnám. Annyi mindent tehetnénk, amit az élet nyújtott felénk már abban a pillanatban, amikor a világra jöttünk, de mi csak pazarolni tudunk. Pazaroljuk az időnket, és közben kifáradunk teljesen. Elviseljük a napok múlását, a bőr öregedését, a haj hullását, de a fájdalom az, amit senki sem tud elviselni. Kiülök a teraszra, hajnalodik már, egy halovány sárga börgét tartok a kezemben, melyet még évekkel ezelőttről tartottam meg, de csak azon emlékei miatt, melyeket máig magával hordoz. A bögrében nincs más, csak egy kevéske esővíz, melyet kint töltött meg a zuhogó eső. Felnézek az égre, és elgondolkodom: Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat? Mint, amikor felkel a Nap, és amikor lenyugszik? Vagy amikor jön egy óriási gomolyfelhő, és egy kis idő után teljesen kitisztul az ég? A válasz természetesen az, hogy: Nem. A vihar utáni szétszórtság sem vész el magától, csakis úgy, ha rendbe rakjuk az eltörött tárgyakat, de az már soha nem lesz olyan, mint volt. Így vagyunk a fájdalommal is, próbáljuk megtisztogatni sérült lelkünket, de már soha nem leszünk olyanok, mint előtte voltunk. Minden egyes fájdalomérzet tengerszemnyit változtat rajtunk. Elárulja, kik is vagyunk. Sajnos én még nem tudom, hogy kik vagyunk. Úgy fogalmaznék, hogy egy megoldhatatlan rejtély közepébe születtünk, melyet mindannyian máshogy oldunk meg. Vannak akik úgy vélik, hogy  egy Isten által alkotott világba születtünk, vannak, akik teljes mértékben elvetik e gondolat valószerűségét, és azt vallják, hogy Isten karakterét is mi magunk alkottuk meg. Jómagam úgy vélem, hogy nem lehet Isten nélküli választ adni az életre. Lehet Zeusz, Allah, hindu, vagy keresztény Isten, ez mind egy és ugyanaz más keretbe burkolva. Pusztán szeretetből lettünk. Pont úgy, ahogy a szülő vágyik a gyermekére, ahogy a költő vágyik arra, hogy valami újat alkosson, ahogy a festő vágyik rá, hogy valami merészet, egyedit, páratlant fessen a vászonra, racionális érdek nélkül. Mi is így születtünk, megalkotottunk a szeretet által. A felhők közt repülő, színes szárnyú, éneklő madaraktól kezdve, a földön járó parányi bogarakig, akiknek talán fogalmuk sincs a saját életükről, talán nem éreznek se boldogságot, se szomrúságot, viszont céllal születtek ide. Hiszen minden céllal teremtődik. Ha megkérdeznék valakit, hogy a szemünk céllal teremtett vagy sem, akkor természetesen azt a választ kapnám, hogy: Azért lett teremtve, hogy lássunk. Ha pedig azt válaszolná, hogy nem, akkor vajon tudna-e nélküle élni, hogy az igazát bizonyítsa? Ha megkérdezném, hogy tudja-e milyen feladatra teremtett az orr, a fül, a száj, és a szív, amely bennünk dobog? Ha tudjuk, hogy ezek az apró részek, amelyek kiegészítenek minket mire teremtettek, akkor azt is tudnunk kéne, hogy mi, akik ennek az egészét alkotjuk, mire teremtettünk. Aki, nem tudja azt, hogy mi miért történik, az tudatlannak számít. Mindannyian tudatlanok vagyunk. Aki nem tudja, hogy miért van a keze, a lába, az orra és a szíve, ami a testében dobog, az még tudatlanabbnak számít. Mégis mind közül az a legtudatlanabb, aki nem tudja, hogy ő maga miért teremtetett, hogy miért van élete, és úgy hal meg, hogy azt sem tudta miért élt. Ez nem csak egy vagy két ember, ez mindenki. Azt mondjuk mi emberek, hogy: „Élünk azért, hogy aztán meghaljunk.” Az, hogy mit értünk el az életben, hány tetoválás van a testünkön, az, hogy kit szerettünk éveken át, mind semmivé válik velünk együtt. Így gondolkodunk, és evvel a fájdalmat magunknak teremtjük. Hiszen amit elértünk, akit szerettünk, mind az, amit megalkottunk, minden a miénk marad. Minden elem hordozza a saját történelmét. Ami az életünk történelmét hordozza, az a kezdetektől a végsőkig velünk marad, és talán még azután is.

Talán amit most írok, egyszer ez is semmivé válik, de mégis alkot magának egy sajátos történelmet. Azt, hogy ezekben a pillanatokban, miközben írom e sorokat, mit érzek, milyen gondolatok járnak a fejemben, milyen fájalom vagy boldogság van a szívemben, milyen félélmeket szorítok mélyre magamban, ez mind egy történelem marad. A saját történelmem. Aki elolvassa lehet, hogy nem tudja majd átérezni a sorokat, amiket leírtam, az is megeshet, hogy egyáltalán nem ért egyet a szavaimmal, de pont ez adja meg a szépségét.  Minden egyes mondat teremt magának egy sajátos kisugárzást, melyek végül együttesen megalkotnak egy egyedi összhangot. Ilyenek vagyunk mi emberek is. Mindannyian különbözünk egymástól, néhányan hasonlítunk egymásra, van, hogy megegyezik néhány tulajdonságunk, van, hogy teljesen másképp gondolkodunk, de az biztos, hogy mindannyian egyediek vagyunk. Nincs belőlünk több, csak ez az egyetlen egy, akik éppen most vagyunk. Legyünk alacsonyak, magasak, szőkék, barnák, kék szműek, göndör hajúak, mozgássérültek, esetlenek, önbizalomhiányosak, elégedetlenek, hiúk, legyen a testünkön számtalan írás vagy motívum, legyen számtalan fajta stílusunk, legyünk táncosok, utcazenészek, művészek, tanulók, boltokban dolgozók, kétkezű munkások, akik teljes erővel dolgoznak, azért, hogy életben maradjonak vagy legyünk csak szegény kéregetők. Ezek mind mi vagyunk, emberek, akik egyensúlyba hozzák a világot a sajátos tulajdonságaikkal. Egyenlőek vagyunk, mindannyiunkban megvan az összes emberi tulajdonság, de mégis különbözünk. Keveredik a rossz a jóval, a szegény a gazdaggal, a hitetlen a hívővel, az esetlen a sikeressel, a szomorúság az örvendezéssel, és a fájdalom a mérhetetlen boldogsággal. Hiszen ahogy nincs jó a rossz nélkül, úgy fájdalom sincs boldogság nélkül. Még ha a fájdalom is tűnik olykor a legintenzívebb érzelemnek, melyet semmi nem múlaszt el azonnal, sőt még az idő múlásával sem igazán feledteti velünk azt az történést, amire ez a bennünk élő negatív érzés emlékeztet nap, mint nap, akkor is mellette áll a boldogság, mely magával hordozza a szeretetet, a szeretetet kézen fogva jár a szerelemmel, és mint tudjuk, a szerelem eltűr, elfogad, hű önmagához és a hozzá társulóhoz, nem kérkedik, nem féltékeny, nem alázkodik meg, de nem is törekszik a hatalomra. Minden amit most felsoroltam, és minden más, amit nem, ez mind magával hordozza a fájdalmunkat. Hiszen senki sem tökéletes, olykor mindenki kérkedik, mindenki féltékeny, megalázkodó, hatalomért törekvő, de legyenek érzéseink jók vagy rosszak, elhalványulók, elfeledendők, vagy olyanok, amelyeket soha nem fogunk tudni kitörölni a szívünkből. Olyanok, amelyeket sem a nap, sem a hold, nem az égen ragyogó csillagok nem tudnak velünk elfeledtetni, egészen addig, amíg létezünk, akár itt ezen a világon, akár valahol máshol.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s