Gandis Csongor: SIR ARTHUR CONAN DOYLE SZAKRÁLIS MIVOLTA, ÉS SHERLOCK HOLMES FIKTÍV VALÓSÁGÁNAK MEGTÖRÉSE

– Gérard Genette transztextualitás-típusainak alkalmazása, és Roland Barthes S/Z szövegében található kódrendszerek alkalmazása –

„Se nap, se méla hold, se vacogó csillag, se rohanó, tarjagos felleg”

(Eszterházy Péter: Függő)

Amikor a detektívtörténetek megalkotója, Edgar Allan Poe 1841-ben megírta a Morgue-utcai kettősggyilkosságot, még nem is sejtette, hogy egy új műfaj megalapítójaként fog szerepelni az irodalomtörténetben. Érdemes követője azonban ennek a műfajnak sokáig nem akadt. Néhány év leforgása után viszont Sir Arthur Conan Doyle mesterdetektívje, Sherlock Holmes híre és tettei – még inkább a neve – bombaként robbant be a köztudatba, és körbejárta a világot. Ezt követően a századfordulón divatját élte a detektívtörténet, s a harmincas években megélte aranykorát.

Sherlock Holmest az irodalomtörténetben valóságos személyként tisztelik. A népszerű mesehőst tiszteletbeli doktorrá avatták az Egyesült Államokban. Londonban egy fizetett titkár válaszol a hozzá címzett levelekre. A svájci Lucensben pedig múzeumot állítottak a tiszteletére. Sir Arthur Conan Doyle-nak sikerült egy olyan fiktív karaktert megalkotnia, akit a valós világ ‘hús-vér’ emberként tart számon – a fiktív világból átszökken a realitásba. Ezt a feltételezést erősíti meg Maria Konnikova Mesterelme c. alkotása, amelyben arról olvashatunk, hogy hogyan gondolkodik Sherlock Holmes. Pár száz oldalon keresztül pszichológiai gondolatokat tudunk agyunkba vésni arról, hogy egy fiktív személy hogyan alkalmazza a tudatos jelenlétet, mi a különbség az aktív részvétel és a passzív bámészkodás között. Nem igazán született még olyan kitalált karakter, személy, akiről tanulmányok születtek volna, vagy éppen privilégiumokat kapott volna intézményektől. Ebből levonhatjuk, hogy Conan minden porcikáját megteremtette Sherlocknak, nem csak egy egyszerű karaktert alkotott.

Számtalanszor találkozunk különböző tanulmányokban, szövegekben olyan intertextusokkal, amelyek egy Sir Arthur Conan Doyle regényből, vagy novellából származnak. Ilyenkor soha nem az írót, Conant tüntetik fel, hanem mesterdetektívjét, Sherlockot – annak ellenére, hogy a gondolatokat az író rótta papírra. „Lángész, filozófus, igazi elvont gondolkodó. Elsőrendű elme, mozdulatlanul ül, mint a pók a háló közepén, de ennek a hálónak ezer szála van, és ő pontosan ismeri minden szálnak minden rezdülését.” – Sherlock Holmest jellemzi így dr. Moriartyt Az utolsó esetben; másik példa:“Számos olyan ügyet meg lehet oldani a dolgozószobában, amelynél csődöt mondanak azok, akik az érzékszerveiktől várják a megoldást. Ahhoz persze, hogy ez a művészet a legmagasabb fokára jusson, a gondolkodónak föl kell használnia minden lehetséges adatot.”– Sherlock Holmes: Az öt narancsmag c. novella. Látni lehet, hogy az író megszűnik, és átveszi a személyét fiktív karaktere. Viszont annak ellenére, hogy Conan háttérbe szorult, még ő mozgatta a szálakat. A Moriartyval való küzdelem során kioltja Sherlock életét, és megpróbálja véglegesen kivonni őt a detektívvilágból. Az író egyik leveléből kiderült, hogy miért tervezte meg merényletét: “Azt hiszem végül meggyilkolom Holmest, egyszer s mindenkora végzek vele. Jobb dolgoktól veszi el az időmet.”  A halált követően a rajongótábor gyászba esik, kedvenc hősüket már valós személyként élték meg. Londonban még koszorút is kapott a Strand Magazin nyomdája előtt. A nép felháborodása sem tartott sokáig, ugyanis Conan – kelletlenül – 1902-ben visszahozta az élők sorába a közönség kedvencét. Ezt követően megindulnak az új detektívtörténetek, amelyeket Watson “régi följegyzéseiben” olvashatunk A sátán kutyája című történetben. Egy évvel később pedig Az elhagyott ház című históriájában, dr. Watson felismeri könyvkereskedőnek álcázott barátját, és kezdetüket veszik az új kalandozások. Viszont az öröm nem tartott sokáig, ugyanis az írónak újabb problémái akadtak hősével kapcsolatban, és megpróbálta “nyugdíjba küldeni” Sussexbe, méhészkedni. A közönség ezt követően újra visszatapsolta a porondra kedvencüket. A sikertelen próbálkozások után Conan még három könyvet szentelt Sherlock tiszteletére: A rettegés völgyét, Sherlock Holmes búcsúját és Sherlock Holmes estnaplóját. Már-már játszadozni lehet a gondolattal, hogy Conan Istent játszva döntött Sherlock Holmes életéről – hol elvette, hol vissza adta neki halandóságát. Sajnos Holmes a harmadik feltámadást, már nem élte meg, nem volt már számára „Se nap, se méla hold, se vacogó csillag, se rohanó, tarjagos felleg”. Felmerül probléma- és megoldásként, hogy az író szerepe csakis élet és halál létrehozásában játszott közre. A detektív nem tudott volna élni az író nélkül, és ez igaz fordítva is, ugyanis fontos leszögezni, hogy Sir Arthur Conan Doyle a Sherlock Holmes történetek által lett anyagilag független – orvosként nem tudta megállni  helyét.

Szerepelnek hibák a 21. századi “modern detektívtörténetekben”. Ezt a legjobban a Mark Gattis, Steven Moffat és Steve Thompson által írt Sherlock Holmes c. sorozat szemlélteti. A legnagyobb problémája a sorozatnak, hogy anakronisztikus. Egyáltalán nem próbálja meg megidézni az 1800-as évek végének hangulatát, hanem inkább modernizálja a történetet. Bemutatja, hogyan is nézne ki  Sherlock Holmes és társa, dr. Watson a mostani korban, és milyen új módszerekkel oldanak meg egy-egy nyomozást. Telefon, GPS, számítógépek használatával vegyítve teljes mértékben egy új történetet hoznak létre. Miért is olyan zavaró tényező ez? A detektívtörténeteknek ugyanúgy megvannak azok a szerkezeti elemei, mint például egy western műfajnak. A Poe által létrehozott követelményi pontoknak több esetben is sebet ejtenek ezzel. Először is nem szabad romantikusnak bélyegezni a detektívet, a sex tabu. Fontos megtartania különcségét, rejtélyes viselkedését – bár szeretnek játszadozni ezzel a tényezővel. A Sherlock Holmes történeteknek érdekessége, hogy egy adott korban, (1800-as évek végén) hogyan, és mi módon lehetett megoldani egy problémát elektronikai eszközök segítsége nélkül. Ez magával hozta azt a feltételezést, hogy mennyivel is agyafúrtabb az állami rendőrséggel szemben. Bemutatja, hogy a társadalom, az orvostudományok, és a műveltség terén mennyire jártas egyazon. Ez az, amit egyáltalán lehetetlennek tartok, hogy egy személyben ez mind szerepeljen a 21. században, mivel abszurdum minden egyes elektronikai eszközzel megismerkedni és alkalmazni azokat – ugyebár ezen lenne a fő hangsúly. Lehet játszadozni a gondolattal, hogy mindkét esetben tud igazodni Sherlock az adott korhoz, és játszva lepipál mindenkit bármilyen téren, legyenek azok különböző tudományok, vagy társadalmi ismeretek. Viszont én kötve hiszem, hogy a “modern kori” Sherlock Holmes még az információs társadalmat is képes volna meglovagolni. Nem hiába váltották le a detektíveket a bűnügyi csoportok. Sajnos nem tudnak új szereplőkkel szolgálni, ezért a régieket veszik elő, és kedvük szerint formálják őket, hogy ne járjon le a szavatosságuk – “ami elavult, az már nem jó” felfogással cselekednek.

Ha Gerard Genette transztextualitás-típusaival vizsgálódunk, akkor észrevehető, hogy a két mű közötti kapcsolatban beszélhetünk intertextualitásról, ugyanis a sorozattal céloznak a Conan által létrehozott Sherlock Holmes történetekre – egyenesen megidézik azokat egy modern környezetben. A paratextusok szintjén megnyilvánuló intertextualitásról ugyanúgy értekezhetünk, már a cím megegyezik Conan kitalált mesterdetektívjével, valamint a sorozatban találkozunk a két főszereplővel, Sherlockkal és Watsonnal. Arról pedig nem is beszélve, hogy a két vizsgálandó szöveg között fő mozgatórugója – lényege – a nyomozás, az enigmatikus kódok feltárása és megoldása. Metatextualitásról nem igazán beszélhetünk – abban az esetben amennyiben a három fiatal úr nem szekunder szövegnek szánta sorozatukat. Amennyiben azonban a műben találhatóak kommentárok, értelmező jellegű szövegrészek, egy-egy esemény reflexív áttekintését elvégző részek, akkor már bizony a metatextualitás kérdéskörébe tartozik. Hipertextualitás észrevehető, mivel a sorozat (mint másodlagos szöveg) egy már létező szövegből (hypotextusból) származik (Conan detektívtörténetei), és azt nem próbálja meg kommentálni. Tehát mindenféleképpen hypertextus a sorozat, mivel egy meglévő szövegből egy transzformációval jött létre. Az architextualitás is észrevehető, amennyiben figyelmen kívül hagyjuk a fordítások különböző változatait (Négyek jele, A dilettáns detektív, Az agra kincse – mind ugyanazt a történetet takarja), a cím egyértelműen utal másodlagos szövegből az elsőre. Példának okáért: A sátán kutyái c. sorozat utal a Sátán kutyája c. Conan regényre; A négyek jele c. sorozat, szintén utal a Négyek jele c. Conan regényre.

Roland Barthes S/Z szövegében található 5 elkülönített kódjával is lehet játszadozni a szöveggel. Miért alkalmazom ezt a módszert? Szembetűnő, hogy a detektívtörténetekben szerepelnek hermeneutikai kódok, talán ez volna a legszembetűnőbb, viszont érdekelne, hogy a többi kódrendszert is lehet-e valamilyen módon alkalmazni. Ahogyan az előbb is említettem, nem meglepő, ha azt állítjuk, hogy a detektívtörténetekben dominálnak a hermeneutikai kódok – lényegében ezekre épül az egész történetszál. A szövegek olvasása során enigmákkal találkozunk, amelyekre megoldásokat próbálunk találni (Ki a gyilkos?). Ezek a rejtélyes kódok akkor lesznek számunkra világosak, amikor azokat dekódoljuk. Barthes csak egy dekódolóról beszél, méghozzá, az olvasóról. Viszont fontos, hogy a detektívtörténetekben már szerepel egy dekódoló – méghozzá maga a detektív. Ugyanúgy bekapcsolódik a szövegbe, mint mi, feltárja a kódolt objektív és szubjektív jeleket, ezeknek megfelelően intézkedik, majd a leleplezésnél a dekódoló kikapcsolódik. Mivel egy detektívvel nem igazán tudunk azonosulni, ezért kettőn áll a vásár. Szükségünk van a segítségére. A Sherlock c. sorozat sem születhetett volna meg, ha Conan történeteinek a kulturális kódját nem írják át. Ugyanis az előbb említett hipertextualitásban a kulturális kódok átírásának eredményeként született meg a 20. századi társadalmi rétegből egy  21. századi társadalmi réteg. A Sherlock Holmes történetek esetében a proairetikus kód megvalósul, ugyanis a detektív részletesen beszámol a könyv végén, mindenre racionális magyarázatot ad. A hermeneutikus kódok dekódolásában fontos szerepet játszanak a proairetikus kódok megfejtése. Ezek biztosítják az enigmák megfejtését. Igaz, hogy az olvasás során, nagyon sok a megoldatlan szál, viszont a végére ezek mind magyarázatot kapnak. Szemikus kódnak vegyük Sherlock Holmes személyét. Ha meghalljuk a nevét, már körberajzolódik számunkra a detektívlét, az enigma, a nyomozás, a kalandok sorozata. Valamint még szimbolikus jelként ivódott be a köztudatba pipája, nagyítója, sapkája és öltözéke. Ilyen esetekben az embereknek mindig Sherlock Holmes ugrik be legelőször. Ugyanilyen esetben elmondható ez Calumboról, ha ballonkabátot látunk, vagy éppen Poirotról, ha egy köpcös figurát látunk hegyes bajusszal.  Fontos leszögezni, hogy Roland Barthes kódjainak az alkalmazása nem “szentírás”, több esetben lehet bővíteni, bár ez nem jelenti azt, hogy nincs semmilyen valóság alapja, vagy szabadon átformálhatnánk azt teljesen.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s