Vajdasági magyarok Magyarországon /Torok Katrin/

     A mai fiatalok körében nagyon aktuális az a kérdés, hogy külföldön szeretnék-e folytatni tanulmányaikat, vagy pedig itthon, ahol sokan nyelvi akadályokba ütköznek. A többség úgy dönt, hogy elhagyja az országot, és máshol próbál szerencsét azt remélve, a határ másik oldalán önmaguk lehetnek, és szabadon beszélhetnek anyanyelvükön. Viszont nem csak az itthon maradtak előtt állnak próbatételek, akik szerbül tanulnak, hanem azok előtt is, akik Magyarországot választják, mivel az ottani magyarok kicsit mások, sokszor máshogy fejezik ki magukat, mint mi, vajdasági magyarok.

Amikor egy magyarországi magyar beszédjét hallgatjuk, észrevesszük a különbségeket a szókincsében, hangsúlyozásában, szóhasználatában. Az általunk használt nyelvváltozattal szemben az általuk használt esetenként összeszedettebb, letisztultabb és hivatalosabb. Több ismerősöm is félve indult el Magyarországra, egyetemre, de mégis reménnyel telve vágott bele a nagy ismeretlenbe, abban bízva, hogy ott otthon lehet, mivel itthon mi kisebbség vagyunk, és ezt sokan hátrányként éltik meg. Páran azonban úgy élik meg ezt a helyzetet mintha nem is lenne valódi otthonuk, mindenhol kilógnak a sorból, keresik a helyüket a nagyvilágban, de mégsem találják meg. Bár való igaz, hogy sok olyan szó fordul meg a mindennapjainkban, amiket a szerb nyelvből vettünk át pl.: blúz, patika, slag stb., és ezek a szavak teljesen idegennek hangzanak egy magyarországi ember számára, vagy épp más jelentéssel bírnak, ebből kifolyólag pedig kialakulhatnak félreértések, kínos helyzetek.

Vannak szavak, amelyeknek szinte már nem is tudjuk a magyar megfelelőjét, hiszen itthon csak a szerb változatát használjuk e szavaknak. A szlengben is jelen van sok olyan szerb szó, amelyeket szinte mindig használunk, nem tudjuk kiiktatni beszédünkből, és ez is hátrányt jelenthet bizonyos szempontból. Amikor egy magyarországival beszélgetünk, ő nem fogja átlátni az adott szavak lényegét, akkor sem, ha tudja a jelentésüket, mert ezek oly módon beleégtek a szókincsünkbe, hogy bárhova beszúrjuk őket, ezáltal jól megzavarva beszédpartnerünket.

Megkérdeztem pár ismerősömet, akik idén kezdték tanulmányaikat Magyarországon, hogy nyelvhasználatukkal milyen reakciókat váltanak ki az ottani emberekből, és átéltek-e érdekes  helyzeteket vajdasági magyarságukból kifolyólag. A következő válaszokat kaptam:

„Előfordul sokszor, hogy beszélgetek valakivel és elfelejtem, hogy magyarországi az illető és használok szerb szavakat pl: brate, kao, bezveze. Olyankor meg szoktuk beszélni, hogy náluk ezeket hogyan mondják.”

„Néha félek megszólalni, mert nem tudom, hogy az a szó hogy van magyarul.”

„Azt hittem, hogy nehezebb meg furább lesz megszokni az ottani beszédet, embereket, de egy hét után már nem is volt semmi furcsa. Nagyon nehéz átállni, hogy patika helyett cipő, és blúz helyett póló, de most már megértik, akik tudják. Az ajde szó, amiről soha nem fogok leszokni, és sokan szóvá is teszik, hogy az mi, és elég nehéz elmagyarázni, mert ugye, az itt akar elköszönés is lenni, meg mindenhova mondjuk.”

„Néha mondják, hogy ha nagyon magyarázok valamit, akkor hallatszik a tájszólás, de amúgy nem szokták észrevenni, hogy nem magyarországi vagyok.”

A válaszokból látható, hogy a nagy többség pozitív visszajelzéseket kap az ottaniaktól, és érdekesnek találják, hogy mi máshogy mondunk egyes szavakat. Amit elsőként észreveszünk, hogy nagyjából mindenki számára a beépült szavak használata okoz problémát, de már tudják orvosolni az ilyen helyzeteket, és a baráti társaságuk is megszokta e szavak jelenlétét. Persze, amikor új embereket ismerünk meg, nekik ugyanúgy furcsa lesz a beszédünk, és lehet, hogy érdeklődve fogják várni a magyarázatot tőlünk az adott szavakra, de az is előfordulhat, hogy lenézők lesznek velünk szemben.

Bárhogy is történik majd, el kell fogadnunk, hogy az általunk használt magyar nyelv kissé tarka. Nem szabad hagynunk, hogy a nyelvi másságunk miatt félelmek törjenek fel bennünk, akár itthon tanulunk, akár Magyarországon, mert mi ettől nem vagyunk kevesebbek, és ha valaki megvet bennünket emiatt, az kicsit sem a mi hibánk, és mindezt nem szabad hiányosságként megélnünk. Az itthoni köznyelvben nagyon sok mindent máshogy mondunk, mint a magyarországiak, pl.: elcsapni a villanyt−lekapcsolni a villanyt, torna−tesi, egy kugli fagyi−egy gombóc fagyi stb.

Bár vannak, akik nem találják még a helyüket a nagyvilágban, és úgy érzik, sehol sincsenek otthon, sem itt Szerbiában, sem pedig Magyarországon, az itthoniak szemében magyarok vagyunk, a Magyarországiak szemében pedig szerbek. Én megkockáztatnám, hogy talán kicsit mindkettő vagyunk. Magyar, mert magyarnak születtünk, magyar környezetben nevelkedtünk, magyar nyelven tanultunk az iskolában, magyarul tanultunk meg először írni, olvasni és a szókincsünkben is a magyar szavak domináltak, viszont Szerbiában születtünk, a második nyelv, amit többé-kevésbé elsajátítottunk, az a szerb, a legtöbb településen is sok szerb ajkú ember vesz körbe bennünket. Szerbek a szomszédaink, szerbek az elárusítók az üzletekben, és a legtöbb hivatalban is szerbül beszélnek. Mondhatnák azt, hogy szerbségünk valamilyen szinten egy helyzet szüleménye, de én úgy látom, hogy ez cseppet sincs a kárunkra, sőt ahogy a mondás is tartja: Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s