Jódal Kálmán: Die Liebe /Gandis Csongor/

Lehetnek kiborg taxisofőrök, rasztafrizurás halottlátó számítógép-karbantartók, Barbie-klónok, emberszabású sárkányok, Jódal Kálmán káoszuniverzumának abnormális, agresszív, antiesztétikus hősei villódzó neonfények kereszttüzében rohannak végzetük felé. A mögöttük fenyegetően tornyosuló, “hullarabló, dögevő, sorozatgyilkos-anyuci város”, Újvidék tereiben bolyonganak skizoid rémálmoktól, hallucinációktól vagy amnéziától gyötörve. Testük szanaszét fröcskölődő nedvek, zihálás és szürreális, perverz lüktetések kíséretében bármikor transzformálódhat, ám lelkük, mélyén a részecskékig ható félelemmel, végül mindig megmarad. (Fehér Dorottya)

Nem vagyok egy nagy kritikus, szóval ezt a részt át is ugorhatjuk, csupán csak egy érdekes élményt szeretnék megosztani az olvasókkal. Magára a könyv tartalmára nem is térnék ki, azt inkább meghagyom a kíváncsiskodóknak (már ha kedvet tudok varázsolni beléjük). Az egész egy könyvbemutatóval kezdődött a szabadkai Klein house keretén belül. Nagyon vártam már a könyvbemutatót, ugyanis elkezdtem olvasni hazai írók műveit is. Igen, nem csak Agatha Christie, Stephen King, George R. R. Martin (és hadd ne soroljam fel tovább írók neveit) könyv létezik a világon. Vannak hazai íróink is, akik arra várnak, hogy észrevegyük őket. Tehát bátorkodtam én is részt venni Jódal Kálmán könyvbemutatóján, ahol a Die Liebe című műve került bemutatásra. Bevallom a könyv ismertetője nem igazán fogta meg a fantáziámat, viszont pont ezért voltam kíváncsi arra, hogy maga az író mit tud róla mesélni, mi az, ami mégis arra késztet, hogy azt a könyvet a kezembe vegyem és elolvassam. Ezt megtanultam Szögi Csaba Utazásaim című könyvéből, de erről talán máskor (fantasztikus könyv, bárkinek ajánlom). Kellemesen csalódtam, ugyanis az ott hallottak alapján teljesen kizártnak tartottam, hogy ne szerezzem meg a könyvet. Egyszerre láthattam és hallhattam bele a könyv tartalmába, az író gondolataiba, világnézetébe, megtudhattam, hogy mik inspirálják, mik azok, amik érzelmileg kihatnak arra, hogy mit fog papírra vetni. Úgy vélekedett, vigyáznia kell, hogy milyen kultúrát fogyaszt, ugyanis a világába belevisz egyes filmeket és zenéket, valamint a nyelvet tartja előtérben, ugyanis ha a nyelv elveszik, akkor mi marad meg nekünk? Talán semmi.

A történetet végére pedig tartogatom az előadás fénypontját (igaz, csak számomra volt az). Mikor az előadás véget ért, mindenki ment szépen a saját dolgára, és én sem voltam különb a többitől. Viszont amikor a kabátomat húztam fel, egyszer csak ott állt előttem az író, és barátságosan bemutatkozott. Őszintén, annyira meglepődtem, hogy hirtelen a nevemet sem tudtam kinyögni. Bocsánatot kért tőlem és kíváncsian érdeklődött utánam, hogy ki vagyok, mit jegyzeteltem, talán az újságnak, vagy esetleg a rádiónak írok. Elárulta, hogy az előadáson lévő személyek közül nagy meglepetésére csak engem nem ismert. Egyszerre voltam boldog és szomorú. Boldog voltam, mivel soha nem volt még ilyen élményben részem, hogy még személyesen is tudtam beszélni az íróval, valamint dedikálta nekem a könyvet. Viszont szomorú voltam, hogy az előadáson lévő személyek közül én voltam az egyetlen, akit nem ismert. Érdeklődjünk a hazai írók után. Hiszen ők nem saját maguknak írják azokat a könyveket, hanem nekünk. Igazán be lehet csúsztatni a kedvenc könyveink közé néhány hazait is. Befejezésül pedig egy érdekes gondolat, amit az előadáson hallottam, és még mindig itt cseng a fülemben: Ki vagyok én, hogy bárki felett is ítélkezzem?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s