A detektívtörténetek múltja, jelene és távlatai /Gandis Csongor/

’’És mondá Poe, legyen detektívtörténet. És lőn detektívtörténet. És amikor Poe saját képmására megteremté a detektívtörténetet, s látá, amit alkotott, bizony meg volt elégedve vala. Mert azonnal megalkotá a detektívtörténet klasszikus formáját. És ez a forma volt és marad mindörökké a végtelen világban az igazi forma. Ámen.’’

(Ellery Queen)

 


      Amikor a lobogó fantáziájú amerikai költő és mesemondó, Edgar Allan Poe 1841-ben megírta A Morgue utcai kettős gyilkosságot, aligha sejtette, hogy egy új műfaj megalapítójaként fog bevonulni az irodalomtörténetbe. Érdemes követője ennek a műfajnak azonban hosszú ideig nem akadt. Néhány évre rá Sir Arthur Conan Doyle mesterdetektívje, Sherlock Holmes híre és eszméletlen tettei bejárták a világot. A századfordulón divatját éli a detektívtörténet, s a harmincas években megéri az aranykorát.
Az új műfajnak hamarosan hatalmas olvasótábora nőtt. Az első históriákat tartalmazó antológiákat 1895-ben adták ki Londonban A hosszú kar és egyéb detektívtörténetek címmel.  A legutolsó emberöltő alatt azonban csupán az amerikai Ellery Queen már 70 válogatást tett közzé rejtélyközpontú, szürrealista detektívtörténeteivel. Edgar Wallace 175 könyvterjedelmű kalandot írt, elsősorban üldözéses detektívtörténeteket. John Creasey 28 álnéven 560 könyvet publikált (azt vallotta, hogy az ihlet, az a lusta írók találmánya). A belga Georges Simenon, aki a széppróza felé tette meg a lépést, szintén számos álnéven keresztül 400 regényt alkotott.

Meghódította az új műfaj a filmet és a színházat (csak Sherlock Holmesról 121 film készült). Agatha Christie hazánkban is bemutatott Egérfogója 1952 óta egyhuzamban szerepel a londoni Ambassador színház műsorán, több mint 10 000 előadással régóta tartja a világrekordot. Mellesleg a UNESCO statisztikái szerint Agatha Christie a világon a 6. helyen álló legtöbbet fordított szerző.  Nagy rajongója volt az alvilág Arthur Conan Doyle-nak, ugyanis A vöröshajúak szövetsége című meséje adta az ötletet 1971-ben az angol bűnözés történetének addigi legnagyobb bankrablásánál alkalmazott módszerhez.
Sherlock Holmest az irodalom történetében valóságos személyként tisztelik. A népszerű mesehőst tiszteletbeli doktorrá avatták az Egyesült Államokban. Londonban egy fizetett titkár válaszol a hozzá címzett levelekre. A svájci Lucensben múzeumot állítottak a tiszteletére.

A szerzőknek is kijut a tisztelet, ugyanis Georges Simenon a párizsi rendőrség tiszteletbeli felügyelője. Agatha Christiet lovaggá ütötte az angol királynő. Sir Arthur Conan Doyle-nek sikerült egy akkora szereplőt létrehoznia, hogy az emberek már róla meg is feledkeztek, ellentétben a mesterdetektívjével.

Rengeteg műgyűjtő vadászik a detektívtörténetek kézirataira és a legelső kiadásokra.  Megrögzött olvasó volt: Babits Mihály, Abraham Lincon (egyik beszédén elmondta a népnek, hogy mennyire tiszteli Poe-nak a gondolkodását, remélve, hogy ezzel egy nagyobb szavazó táborra tehet szert), Rosevelt, valamint II. Erzsébet királynő, vagy a nagyanyja, Mária anyakirályné, aki karácsonyi ajándékként egy ízben új hangjátékot rendelt Agatha Christie-től.

A detektívtörténetnek azonban annyi az ellenfele, mint amennyi rajongója van. Ismert vád, hogy erőszakos cselekményekre épül. Szerb Antal a világirodalomban kemény szavakkal bélyegezte meg a detektívtörténetek íróit és olvasóit. Úgy vélte, hogy ezek a történetek olyan embertípusokat fognak nevelni, akik ’fel a kezeket’ készülnek mondani az egész civilizációnak. Elhamarkodott döntés lenne a detektívtörténetet az erőszak bacilusgazdájaként kezelni csak azért, mert a mese tárgya szükségképpen valamiféle erőszakos cselekmény. Hiszen ezekkel vannak tele pl. a gyermekmesék. Grimm és Andersen olykor kifejezetten vérfagyasztó olvasmány. Tehát szerzőként és műként lehetne csak igazán ítélkezni.

Az enigma talán a detektívtörténet legrégebbi őse, az az irodalmi egysejtű, ami magában hordozta a műfaj magvát, a rejtélyt. Az agyafúrtan fogalmazott talányra, akárcsak a detektívtörténetben, mindig egyszerű a válasz. Odipusz volt talán a titkok legsikeresebb felfedezője: A Szfinx klasszikus találmányának a megfejtésével királyságot szerzett magának. Machbethet viszont éppen a talánynak a téves értelmezése foglalkoztatja, a biztonság hamis illúziója, éppen így veszíti el a királyságát, sőt az életét is.
A 19. század derekán már adva volt minden, csak az hiányzott, aki a receptet kikeveri és felmutatja az új műfajt. Láthattuk, hogy sok ember munkált a detektívtörténet kialakulásában, viszont, hogyha valakire mégiscsak rá akarunk mutatni, akkor az nem más, mint Edgar Allen Poe.

Két írói-emberi tulajdonsága kiválóvá tette az alkotásban: kivételes érzékenysége volt a misztikum, a rejtély iránt, és káprázatos tehetsége a deduktív gondolkodáshoz.
Három valóságos detektívtörténete: A Morgue utcai kettős gyilkosság, Marie Roget rejtelmes esete és Az ellopott levél, amelyeknek közös hőse az első európai mesterdetektív: C. August Dupin, aki a logikátlan világot rendezi át könnyen értelmezhetővé. Dupin azt állítja, hogy tiszta logikával minden megoldható. Nagy szeretettel zárja ki a véletlenség lehetőségét, állítása szerint minden okkal történik.

Ezekben a művekben úgymond törvényalkotói tevékenységeket dolgozott ki. Írói gyakorlatával afféle tízparancsolatot adott a műfaj későbbi művelői számára, amelyek a következők: a főhős különc férfiú, nem állami szolgálatban álló rendőr-bürokrata, hanem műkedvelő, akinek tetteit nehéz felfogású rajongója jegyzi föl; tévesen gyanúsított figurájának a bűnösségét látszólag minden bizonyítaná (indítóok, bűnösség, lehetőség a bűn elkövetésére stb.); a tett hermetikus elzárt színtere (hogyan távozott a tettes?); szokatlan, meglepő eszközökkel történő megoldás; a főhős lepipálja a rendőrséget; pszichológiai okfejtés alkalmazása; az elrejtett tárgyaknak a legmeglepőbb s a legnyilvánvalóbb helyen történő meglelése; a bűnös a legkevésbé gyanúsított személy.
A detektívtörténet technikáját egyébként nem csak szépprózai alkotásokban alkalmazta, hanem az esszé műfajában is. Illuzionista módszerét Rousseau-tól tanulta.  Voltak még nagyon sikeres versei és novellái is.

Edgar Allan Poe-val ellentétben Sir Arthur Conan Doyle nem volt magányos úttörő. Az ő munkásságához fűződik a detektívtörténet első nagy korszakának a kibontakozása. Orvosnak jelentéktelen maradt, szépírónak szintén. Nem történelmi regényekkel, hanem eleinte ő is lefitymált detektívtörténetekkel alapozta meg hírnevét, és lett anyagilag független. A bíborvörös dolgozószobára senki sem figyelt fel, és második művével A négyek jelével csak Amerikában lett híres, ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy tovább kísérletezzen a műfajjal.

A Strand Magazineban jelent meg 1891-ben az első Sherlock Holmesi rövid kaland: Botrány Csehországban, amelyet 1893-ig 23 követett. Egyik valóban utolsónak szánt sztorijában példátlan módon végzett szellemi magzatával. A mesterdetektív, Moriarty professzorral, a szuperbűnözővel vívott küzdelme során egy vízesésbe zuhan, és elpusztul. Később Conan egyik leveléből kiderül, hogy miért tervezte meg Sherlock halálát: „Azt hiszem, végül is meggyilkolom Holmest, egyszer s mindenkora végzek vele. Jobb dolgoktól veszi el az időmet.” Mintha csak valóságos személy halt volna meg, gyászolni kezdték, Londonban még koszorút is kapott a Strand Magazine nyomdája előtt.  Olvasói nem is hagyták ezt. Annyira visszakívánták kedvencüket, hogy Conan kelletlenül 1902-ben megalkotta Sherlock Holmes orvos barátjának, dr. Watsonnak ’’régi följegyzéseit’’ A sátán kutyája címmel. Egy esztendővel később Az elhagyott ház című históriájában dr. Watson felismeri könyvkereskedőnek álcázott barátját, megkezdődött tehát a mesterdetektív kalandjának az új sorozata. Conan azonban ismét meg akart szabadulni tőle. Nyugdíjba küldte Sussexbe, méhészkedni.  Viszont az olvasók ezután is visszatapsolták kedvencüket. Három könyvet szentel még neki: A rettegés völgyét, Sherlock Holmes búcsúját és Sherlock Holmes estnaplóját.

Holmes az álöltözet mestere, jó színész, erőteljes, mint Vidocq. Dupin és Holmes sok tekintetben rokonok. Mind a ketten erős dohányosok, kedvelik az esti sétákat, a matematikus észjárású ellenfelet tartják mindketten a legveszélyesebbnek, mind a kettő jó családból származó és megrögzött agglegény, mindkettő szereti kitalálni segédje néma gondolatait, mindkettő különc, és mindkettő az ökle helyett az eszére hagyatkozik. Sherlock Holmes annyira megihlette az írókat, hogy olykor-olykor megkísérlik visszahozni őt a túlvilágról, és papírra vetik kalandjait.

Conan, Holmest egyik szeretett tanárjáról mintázta, Watsont pedig saját magáról próbálta. Sokan boncolgatják még mindig a Holmes sorokat, hogy némi fantáziával felfedezhessenek valami újat. Kibe volt szerelmes Holmes, milyen újságcikkeket vághatott ki, hogy szürke volt a szeme, hogyan tudott órákon át pipázgatni és elmélkedni? Szívesen játszott hegedűn, milyen volt a Baker Street 221/b alatti lakásnak a berendezése? Volt, aki azt állította, hogy dr. Watson élettársa volt Sherlock Holmes és vadházasságban éltek, ezért álcázta magát később Sherlock.

Conan volt az utolsó, aki a regény és a novella eszközeivel kísérelte meg felépíteni a nyomozás sajátos műfaját anélkül, hogy kudarcot vallott volna. Voltak követői ebben a törekvésben, de az ő műveik nem állják a versenyt. Ezen még Georges Simon népszerűsége sem változtathatott.

Viszont, hogyha megemlítenék még valakit az nem más lenne, mint a  detektívtörténet koronázatlan királynője, az angol Agatha Christie. Becslések szerint művei mintegy 500 millió példányban forognak közkézen, ennél fontosabb, hogy nagyon igényesen alkotott, és ezzel a műfajt is szalonképessé tette.

1920-ben mutatkozott be hírneves mesterdetektívjével, Hercule Poirot-val: Rejtélyes eset Stylesban. 80 kötete közül éppen a nagy választék miatt nehéz kijelölni a remekeit. Bizonyos azonban, hogy Az Ackroyd-gyilkosságok, a Tíz kicsi néger, a Gyilkosság az Orient-Expresszen, Az ABC gyilkosságok, az Öt kismalac, A vád tanúja nem hiányozhat erről a listáról.

Megragadó az ötletgazdasága. Magabiztosan, tervezett rafinériával építi föl a bonyodalmat, fölös kitérők nélkül, mégis epikus kényelemmel. Történetei szerkezete példásan egyszerű. Viszonylag zárt teret alakít ki, a gyanúsítottak fizikailag is körülhatárolt körével. Sajátos alkalmi együttlét kényszeríti a szereplőket egy közösségbe: repülőgép, vagy vonat utasai, vidéki kúriákban vendégeskedő személyek, házi mulatságra összegyűlt szomszédság, nyaralóhelyen összetalálkozott turisták, szállodai vendégek alkotják rendszerint a történeteit. Figurái olyanok, mint az olvasói: orvosok, ügyvédek, gyarmati szolgálatból leszerelt katonatisztek, ritkán művészek, kis és közepes vagyonú üzletemberek, széthulló arisztokratacsaládok sarjai, jobb módú vidéki középbirtokosok. Sztorijaiba egyenesen berobban a gyilkosság, és onnantól kezdődik a bonyodalom.
Detektívfigurái kidolgozottak: Hercule Poirot, a kopasz, nevetségesen hiú detektívzseni mániákusa, megszállottja a rendnek, ódivatú udvariassággal, franciás angolsággal és eszméletlen hatalmas nagyképűséggel rendelkezik. Jane Marple borotvaéles elméjű vénkisasszony. Mr. Quin egyenes leszármazottja Sherlock Holmesnak, még a módszereit is örökölte. Parker Pyne a karosszékéből nyomoz.

Egyik könyvét bevallása szerint csupán csak 6 hétig írta. Egyes állítások szerint Agatha diszgráfiás volt, és egyetlen egy művét sem kézzel írta, hanem tollba mondta őket.
Hogyha a műfaj jelen állását, valamint a távlatait figyelembe vesszük, nem igazán olvasnak az emberek detektívtörténeteket. Noha akadnak olyanok, akik visszanyúlnak elődeikhez, és szívesen felidéznek néhány mesterdetektívet, ilyen például Bonnie MacBird Vérében a művészet című története, ahol dr. Watson egyik elveszett jegyzetét tárja fel egy csodálatos Sherlock Holmes történet formájában. Vagy ilyen például Maria Konnikova Mesterelme című műve, ahol megtudhatjuk, hogy hogyan is gondolkodik a csodálatos Sherlock Holmes. Manapság a magánnyomozók helyét átveszik a csoportos rendőrségi nyomozó alakulatok. Ilyen például az NCIS (Naval Criminal Investigative Service), vagy CSI (Crime Scene Investigation). Kevés olyan detektívtörténet van, amelyikről nem készült volna film. Viszont akadnak olyan filmek, vagy sorozatok, ahol szerintem eltúlozzák a mesterdetektívek jelenben való elhelyezését. Úgy vélem, hogy a Sherlock című sorozat egy tökéletes példa arra, hogy miért nem létezhet a modern kori Sherlock Holmes. Ahogyan Poe is megmondta, nagy műkedvelő kell hogy legyen a mesterdetektív. Lehetetlennek tartom, hogy a mai világban egyetlen egy ember számos tudományban jeleskedjen, vagy több kultúrában is helytálljon. Annyira gyorsan fejlődik körülöttünk a világ, hogy egyszerűen nem lehet azt olyan gyorsan beazonosítani. Talán ezért is váltották le a mesterdetektíveket a bűnügyi nyomozó csoportok. Sokkal könnyebb, hogyha a feladatot több részre osztják.

Hogyha a jövő távlataiba tekintenénk bele, akkor pedig az animációs játékokat említeném meg. Rengeteg Agatha Christie, Conan, vagy akár még Poe művein alapuló játékot készítenek a fejlesztők. Az emberek egyszerűen imádják az ilyen féle játékokat, ugyanis nem annyira időigényesek, mint például egy könyv. Talán ezek a játékok jelentik majd a kulcsot ahhoz, hogy újra felelevenedjenek a detektívtörténetek, és az emberek valami újat próbáljanak majd létrehozni, nem pedig a múltat feleleveníteni.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s